Ennek a munkának az alapja egy olyan történet amit nemrégiben mesélt el a nagymamám. Sok történetet mondott a fiatalkoráról, és arról kislányként hogyan élt. Tanyán laktak a testvéreivel az Alföldön, és főleg gazdálkodásból és állattartásból éltek. A mai napig nagyon élesen emlékszik az orosz katonai jelenlétre Magyarországon. Történt egy közeli élménye egy orosz katonával, aki a tanyájuk felé járt és mamámat és az összes testvérét felsorakoztatta, letérdeltette, és le akarta lőni őket. A katonát egyik társa állította le azt suggalva, hogy talán nem kéne lelőni őket hiszen még csak gyerekek. 

Ezt a történetet én eddig nem hallottam tőle és elég megterhelő volt neki elmesélni, nekem pedig ugyanilyen megterhelő volt hallgatni. Apukámat - aki szintén először hallotta ezt - is megdöbbentette.       Később apukámmal egy esti közös vacsora utáni beszélgetés során jött fel ez a történet kettőnk között, és mind a ketten elgondolkodtunk hogy valójában mennyire kicsin és a véletlenen múlott az, hogy mi itt legyünk és erről beszélgessünk. Ráadásul ilyen nyugodt és általános keretek között.

Két generációval később is úgy érzem, hogy ennek a történetnek hatása van és elementálisan megváltoztatott bennem valamit. Sokszor eszembe jut, és bár időben távoli élmény, és nem is velem történt, én mégis nagyon közelinek érzem. Ezért úgymond egyértelmű volt az, hogy valamilyen formában fel kell ezt dolgoznom. De ezt nem mint egy traumatikus élményként élem meg, hanem inkább lenyűgöz a véletlenek ereje és az, hogy bámulatosan sokrétű a felmenőkkel kapcsolatos élmények hatása. 

Ennél a munkánál szerettem volna párhuzamot teremteni a megtörtént esemény és a saját életem között. A videóban szereplő felvételek mind olyan közös tevékenységekről szólnak amik apukámhoz köthetők. Pillanatok , amelyek nem léteznének, ha a nagymamámmal történt esemény valóban bekövetkezik. Ennek a feltételességnek a kifejezésére egy kör alakzat válik visszatérő motívummá, ami egyfajta szimbóluma annak, hogy ez az emlék folyamatosan körülöttünk van, mondhatni követ vagy figyel minket. Illetve egy másfajta jelentéstartalmat is hordoz magában, hiszen olyan mint egy célkereszt, aminek a folyamatosan követő mozgása egy feszültséget is okoz. Vizuálisan én és apukám jelenünk meg, a nagymamámnak a hangja hallatszik csak, ahogy mesél, így érződik a generációk távolsága.